Kutatás

Sághy Ferenc, a Magyar Királyi Egyetem Könyvnyomdájának kurátora, Verseghy Ferenc pesti barátja volt. Munkakapcsolatban álltak egymással, amikor Verseghy a helytartótanács megbízásából tankönyveket szerkesztett, fordítóként, átdolgozóként és korrektorként tevékenykedett a budai Egyetemi nyomdában. Sághy Ferenc utolsó útjára is elkísérte a megboldogult literátort. Verseghy még életében neki ajánlotta Publius Ovidius Naso Metamorphosissai fordításának kéziratát. Az egykori barát jól bánt a rábízott szellemi hagyatékkal.

1825-ben jelentette meg az általa felügyelt könyvnyomdában az említett fordítást. A munkát kiegészítette még a tudós barát életét összefoglaló írással is, amit fia, Sághy Sándor (1804-1826) készített el. Verseghy Ferencz maradványai és élete cím életrajzot terjedelmes lábjegyzettel látta el szerzője.

A megjelölt források tanúsága szerint Sághy Sándor a Verseghy életmű fontosabb állomásainak utánajárt, és kézbe vette a vonatkozó dokumentumokat.
Verseghy Ferenc költeményeinek megörökítésére 1865-ben került sor Toldy Ferenc (1805-1875) szerkesztésében. A kötet előszavában méltatja a “magyar hárfás” költészetét. Az összeállított verseskötet bevezetőjeként szerepelteti Toldy az általa írt Magyar költészet kézikönyve Verseghyre vonatkozó értekezését is, amely a Sághy Sándor-féle Verseghy-biográfia átvétele.

 

 

1869-ben a Vasárnapi Újság kétoldalas cikket közölt Verseghy Ferenc életéről és munkásságáról

Verseghy esztétikai munkásságának felfedezése Radnai Rezső nevéhez fűződik. Aesthetikai törekvések Magyarországon című tudományos művében méltatta Verseghy Analyticáját és a Rikóti Mátyást.
Nyelvtudományban elért eredményeit Simonyi Zsigmond és Szinnyei József értékelte kisebb értekezéseikben. Ehhez hasonlóan pozitívan álltak ki Verseghy nyelvújítási törekvései mellett a Magyar Nyelvőrben megjelentetett tanulmányaikban Riedl Frigyes, Rubinyi Mózes és Révész Károly is.

Verseghy Ferenc költeményeinek gyűjteménye az 1900-as évek elején jelentek meg először. Madarász Flóris bevezetőjével és jegyzeteivel a Radó Antal által szerkesztett Magyar Könyvtár sorozatban megjelent meg lírai verseinek antológiája.

 

Majd 10 évvel később három kötetre osztva adta közre Verseghy összes költeményét – a Régi Magyar Könyvtár sorozatban – Császár Elemér és Madarász Flóris. A kiadás érdekessége, hogy betűhíven adják közre Verseghy verseit. Ha adott mű megjelent már nyomtatásban, akkor az utolsó Verseghy rendezte kiadáshoz, ha kéziratban maradt fenn, az eredeti kézirathoz tartották magukat a szerkesztők.

Arrow
Arrow
Slider

1911-ben, a Magyar Regényírók szerkesztője Mikszáth Kálmán írt bevezetőt a Franklin Társulat kiadásában újra kiadott Gróf Kazaifalvi László című regényhez. A kötethez Kőszeghy-Winkler Elemér készített illusztrációt.

Császár Elemér (1874—1940) irodalomtörténész és akadémikus 1903-ban jelentette meg Verseghy-életrajzát. A biográfia 21 fejezetben, kronológiailag veszi sorra Verseghy papi, írói és nyelvészeti pályafutásának stációit, beleágyazva a Martinovics-féle összeesküvésben és a nyelvújítási mozgalomban betöltött szerepének tárgyalását. Külön passzust szentelt Verseghy mint zeneszerző címmel a versköltő és dalszerző bemutatásának.Kiemelve, hogy — véleménye szerint — Verseghy Ferenc az első magyar rendszeres verstan megalkotója, aki maga is ügyes zenész volt, szépen énekelt és magas zeneelméleti ismeretekkel bírt.
Császár pozitivista tudományos igényű munkájának értékét az is emeli, hogy számos idézetet szerepeltet a Verseghy-életmű minden területéről.
Az akadémikus-tanár — mint Verseghy munkásságának egyik legfőbb ismerője — több mű gondozásában is részt vett. Az általa készített monográfia alapján összeállított egy kisebb kötetre valót Verseghy nyelvtudományi műveiből 1904-ben, amely a Segédkönyvek a magyar nyelv és irodalom tanításához című sorozat 11. köteteként jelent meg. Ez egyben azt is jelzi, hogy Császár Elemér azon is sokat fáradozott, hogy Verseghyről olvasson és tanuljon az ifjúság.
A Verseghy-kutató irodalomtörténésszel a szolnoki Verseghy Irodalmi Kör és Verseghy Gimnázium is felvette a kapcsolatot. 1930-ban a Kör meghívására Szolnokon tartott Verseghy Ferenc munkásságáról előadást. 1934-ben részt vett a Verseghy-szobor felavatásának ünnepségén is, majd egy évvel később pedig a szolnoki diákság által sajtó alá rendezett Rikóti Mátyás szépirodalmi kötethez Császár Elemér írta a bevezető tanulmányt. Az Irodalmi Kör az akadémikussal való szoros együttműködést azzal koronázta meg, hogy 1938 májusában díszelnökének választotta meg.

A 20. század első felében a Verseghy-kutatás két irányban folytatódott. Az irodalomtörténet összehasonlító és forráselemző vizsgálatokkal, míg a levéltári kutatások addig ismeretlen dokumentumok feltárásával járultak hozzá a Verseghy-életmű egyre teljesebb megismeréséhez.
1914-ben az Irodalomtörténeti Közleményekben Gorzó Gellért rámutatott a korábban Császár Elemér által is szerkesztett “Kisebb költemények” (1910) filológiai tévedéseire. Gálos Rezső pedig Verseghy verseinek és dalainak a forrásait találta meg német nyelvű dalgyűjteményekben (1933). Ő adta közre Verseghy töredékekben maradt drámáját, a Zotmund című művet, ennek kapcsán tárta fel a költő kapcsolatát a Majthényi családdal.
Major Ervin és Szabolcsi Bence Verseghy dalszerzői munkásságát elemezte, amelyek a későbbi zenetudományi tanulmányok alapjául is szolgáltak.
Horváth Konstantin ciszterci szerzetes pedig a pap-költő prédikációinak gyűjteményét közölte 1928-ban.

A Magyar Könyvtár sorozatban Vargha Balázs irodalomtörténész szerkesztésében jelentek meg Verseghy válogatott versei 1956-ban

Az 1950-es években Waldapfel József (1904-1968) egyetemi előadásaiban, ahol a magyar felvilágosodás irodalmáról értekezik, Verseghy Ferencet a 18. század végi haladó eszmék első magyar hordozójaként említi.

Benda Kálmán (1913-1994) a magyar jakobinusokra vonatkozó forrásgyűjteménye bizonyította először, hogy Verseghy a “Marsziliai ének” szerzője.

A modern nyelvtudomány és a stilisztikai kutatások is elismerték Verseghy felvilágosult irodalmi írásbeliségét, szótáríró és esztétikai munkásságát.

Az 1970-es évektől a fiatalabb irodalomtörténész nemzedékből a szolnoki születésű Deme Zoltán foglalkozik behatóan Verseghy verstudományi unkásságával.  A Studia Litteraria című szaklapban 1973-ban jelent meg tanulmánya  Verseghy és a jambusi kettős ritmus címmel, ahol számos példán érzékelteti, hogy a bimetrizálás Verseghy egész költői életművére jellemző. Verstani elemzései pedig megerősítik a már Négyesy László és Vértes József által is hangsúlyozott megállapítást, miszerint költőnk ritmuseszményének fokozatos kialakulásában milyen meghatározó szerepe volt a korabeli zenének.

 1985-ben az Irodalomtörténeti füzetek sorozatban került kiadásra az MTA Irodalomtörténeti Intézet gondozásában Deme Zoltán Verseghy könyvtárával foglalkozó tanulmánykötete.

A tudós-költő öregkori könyvtárának jegyzékének tételeit veti össze – azonos vagy hasonló – könyvtári kötetekkel. Az elvégzett vizsgálat eredményeképpen rekonstruálható a költő szellemi érdeklődésének iránya, művelődési igénye, műveltségének alakulástörténete, és ily módon a korszak művelődéstörténetéről is képet kaphatunk.

 

Császár Elemér monográfiája óta nem készült el Verseghy Ferenc munkásságát a maga teljességében és sokszínűségében, a mai napig is kiadatlan műveinek, töredékeinek ismeretében bemutató önálló könyv. Nyelvészek és irodalomtörténészek feladatvállalása egy-egy részterületre terjedt ki. A szolnoki kiadású In memoriam Verseghy Ferenc, az 1972 óta megrendezett Verseghy-emlékülés kötetei  is számos közleményt tartalmaznak. A Verseghy Ferenc Könyvtár a névadó kiadatlan munkáinak közreadásának és a bibliotéka égisze alatt az 1970-es és 1990-es évek között működő latin fordítóműhelynek, valamint az 1994-ben elkészült bibliográfiának köszönhetően segítette a Verseghy-kutatást.