Munkássága

Költő és muzsikus

Verseghy költeményei közül a legkorábbiak szolnoki és egri diákévei idején keletkeztek, ezek többségét a költő nem nyomtatta ki, kéziratban őrződtek meg. Verseit dallamra írta, ő maga is játszott hárfán, zenét is szerzett. Fennmaradt kézirataiban sok énekelt versének, dalának kottája is megtalálható.

 „Versegi Ferentz.
Ex-Paulinus.
Budán privatizál.
Nagy-tudományú nyíltt elméjű, igaz lelkű derék Férjfiú.
Aʼ Hárfát úgy veri, ʼs eʼ mellett olly szépen énekel,
hogy hozzáfogható alig van aʼ Hazában erre nézve.”
(Batsányi János levele Aranka Györgyhöz.
Kassa, 1791. augusztus 8.)

 

 

Első versei, énekei, melyek jó része szerelmi témájú, a bécsi Magyar Kurír melléklapjában, a Magyar Musa című folyóiratban jelentek meg 1787-ben. Művei eljutottak más folyóiratok, a kassai Magyar Museum, a komáromi Mindenes Gyűjtemény és a Hazai és Külföldi Tudósítások olvasóihoz is. 1791-ben Bécsben Hat Magyar Énekek című kis kötetet adott ki. Vallásos verseit, a misékre írt, ott elhangzott imáit, könyörgéseit Keresztény ájtatosságok címmel gyűjtötte egybe.

Írt és fordított hosszabb terjedelmű verses műveket. Több éven át dolgozott egyik legjelentősebb munkáján, az Érzékeny gondolatok az emberi nemzetről c., hexameterben írt filozófiai tankölteményen, melynek egyik részét fogsága alatt írta, és egy folyóirat lapjainak szélére jegyezte le. Szabadulását követően jelent meg a Rikóti Mátyás c. szatirikus eposza és a Magyar Aglája című versgyűjteménye. Élete utolsó éveiben részt vett egy új magyar bibliafordítás előkészítési munkálataiban, zsoltárfordításokat készített.

 

 

Pamina és Papagéna
Szerelmet érző férjfiaknak
rendetlen szívek nem lehet.
De tisztyek ám az asszonyoknak,
nevelni bennek eʼ tüzet.
Szentellyük néki szívünköt,
hadd boldogítsa éltünköt.
Eʼ kedves tűz megédesíti
aʼ szívnek minden gondgyait.
Aʼ Természetnek ez hevíti
örömre minden állatit.
Czéllyábúl látszik, hogy, ha hív,
mennybéli dísz a’ páros szív.
Nő és férj, ha öszve fér,
majd az istenségig ér.
(Részlet a Varázsfuvolából. Verseghy Ferenc fordítása.)

Író, fordító, szerkesztő

A 18. századi magyar irodalom egészét tekintve azt látjuk, hogy – a korábbi évszázadokhoz hasonlóan – az írók, literátok között sokkal több a fordító-átdolgozó, mint az eredeti alkotó. Ez jellemzi Verseghy Ferenc munkásságát is: művei nagy része valamely idegen nyelvű verses, prózai vagy drámaszöveg németből készült fordítása.

Magyarra fordította C. F. X. Millot, a korban népszerű történetíró világtörténeti munkáját, melynek első kötete 1790-ben jelent meg. Ekkoriban készítette el Antoine Guyard francia bencés szerzetes Fontos intés a kereszténységhez a tízgarasos mise és a papi bérlés ellen c. vitairatának és egy német szerző, Dusch fiktív levélregényének fordítását. E műveit előkészítette a kiadásra, de azok, feltehetően a pálos rend feloszlatása, Verseghy életkörülményeinek megváltozása, vagy egyházi felettesei és a cenzorok elítélő véleménye miatt, nem jelentek meg.

 

Anyagi helyzetét igyekezett stabilizálni, több alkalommal pályázott cenzori állásra, de azt veszélyesnek ítélt magatartása miatt, politikai okokból nem kapta meg.

Mindeközben írt és fordított verseket és színdarabokat, Aiszkhülosz és kortárs szerzők, például August von Kotzebue darabjait. Ezeket a darabokat Pesten és másutt az országban is színre vitték. Részt vett a Magyar Museum című folyóirat szerkesztésében, melyben verseket és poétikai tárgyú tudományos munkák fordításait jelentette meg.

 

 

 

Szabadulása alatt és után idejének egy részét korabeli angol és német regények fordításának, átdolgozásának szentelte. Az eredetileg idegenben játszódó történetek hőseit Magyarországra helyezte, a jellem- és társadalomábrázolást magyar vonásokkal kiegészítve hozta közelebb olvasóihoz. E munkái, például a Gróf Kaczaifalvi László avagy a természetes ember vagy a Kolomposi Szarvas Gergely a 19. század első két évtizede irodalmának jellegzetes alkotásai. Élete utolsó évtizedében anyagi okok miatt elsősorban megrendelésre dolgozott, a szépirodalom helyett főként a tudományos irodalmat művelte.

 

Nyelvész, esztéta

Verseghy gyakran hangoztatta a magyar nyelv ápolásának fontosságát. Rámutatott arra, hogy a különféle nyelvjárások helyébe egy általánosan elfogadott nyelvtani rendszernek kell lépnie, és az iskolákban ezt a rendszert kell tanítani. Alapvető megállapítása szerint a magyar nyelv szabályait az anyanyelvi beszélőknek is meg kell tanulniuk, hogy így elterjedjen az egységes nyelvhasználat. Ez az előfeltétele mind a tudományok, mind az irodalom színvonalas művelésének. Bekapcsolódott a magyar helyesírásról folytatott vitákba: Révai Miklóssal ellentétben, aki a régi magyar nyelv törvényszerűségeit vette alapul, Verseghy saját kora beszélt nyelvéből indult ki helyesírási elveinek megfogalmazásakor.
Pályája elejétől művelt fordítói munkája mellett 1793-ban kiadott egy latin nyelvű magyar grammatikát és egy esztétikai, poétikaelméleti tanulmányt. Később, 1814 és 1820 között összesen hét különböző tankönyvet és tankönyvsorozatot készített el, melyek közül három latin, kettő magyar és kettő német nyelvű. Tankönyveinek megszerkesztésekor elsősorban a pedagógiai szempontokat tartotta szem előtt, jól rendszerezett formában tárgyalja a magyar nyelv fonetikájára, grammatikájára, mondattanára és etimológiájára vonatkozó ismereteket. Különleges helyet foglal el Verseghy tankönyvei között az Analytica Institutionum Linguae Hungaricae (A magyar nyelv törvényeinek elemzése), melynek megírását az 1790-es évek elején vette tervbe. A több mint ezer oldalon, három kötetben megjelent munka első két kötetében a szerző a magyar nyelvre vonatkozó fonetikai, grammatikai, szintaktikai és etimológiai ismereteket összegzi, míg a harmadik kötetben az irodalmi műfajokra vonatkozó retorikai, poétikai, stilisztikai és esztétikai megállapításokat közöl.

„Több már harmincz esztendejével, hogy aʼ Magyar nyelvnek aʼ józan ész szerint való rendbeszédésében fáradozok, elejétűl fogva átlátván, hogy az Auctoritásoknak, mellyekre aʼ külömbféle Könyvszerzők külömbféleképen támaszkodnak, már ide, már oda vonzó hatalmaskodásai között, aʼ helyett hogy világra emelkedgyen nyelvünk; elsínlik inkább, ʼs elvesz, mint aʼ sok bába köztt a gyermek. Okaimot aʼ Tiszta Magyarságban már régen előterjesztettem, pedig magyarúl; de nem hiszem, hogy azokkal csak két vagy három Magyar Írót is egészen megtérítettem volna; sőt nekem estek, ammint tudva van, és lemocskoltak. Ebbűl tehát világosan láttam, hogy homokot szántok, ha meg tovább aʼ Magyar Nyelvnek művelésérűl valamit tanácslok: láttam, hogy Íróink aʼ nyelvet tanúlni nem akarják, hanem csak könnyebb végérűl fogván aʼ dolgot, úgy élnek vele, ammint másoktúl hallyák, vagy aʼ másoktúl kiadott könyvekben olvassák. Ez birt engemet arra, hogy sem magyarúl, sem a magyar nyelvrűl soha semmit se írjak magamtúl, hanem ha aʼ könyvárosok, vagy a könyvnyomtatók bérbe fogadnak, hogy számokra valamit írjak, vagy fordítsak; és ezt is úgy, hogy nevem soha ki ne legyen téve, […].” (Verseghy Ferenc: Indító okok, hogy az Analitikát deákul írjam)

A Martinovics-összeesküvésben

Verseghy haladó eszméket vallott, a felvilágosodás eszméi jegyében szorgalmazta a katolikus egyház belső megújítását. Az 1780-as években Pesten kapcsolatba került a szabadkőműves mozgalommal, egyes feltételezések szerint maga is tagja lett. A szabadkőműves páholyoknak a 18. században igen jelentős befolyása volt a Habsburg Birodalom politikai és szellemi életére. Tagjai között a társadalom több rétege képviseltette magát: arisztokrata főurak, vidéki birtokosok, városi polgárok, állami hivatalnokok számára a mozgalom keretei biztosították azt a viszonylagos egyenlőséget, mely lehetővé tette, hogy haladó szellemben gondolkodjanak együtt az országot és a nemzetet érintő általános kérdésekről. A mozgalom nem vallott egységes nézeteket, csupán egy kisebb csoport vélekedett úgy, hogy kívánatos lenne, ha Magyarország kikerülne a Habsburgok fennhatósága alól. A szervezkedés híre eljutott I. Ferenc királyhoz Bécsbe, aki 1795-ben elrendelte a szabadkőművesség betiltását és a francia forradalom eszméivel rokonszenvező tagjainak letartóztatását. Az összeesküvés vezetőjét, Martinovics Ignácot és hat társát felségárulás vádjával halálra, többeket, így Verseghyt és Kazinczy Ferencet életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az elítéltek évekkel később kegyelmet kaptak, Verseghy 1803-ban szabadult.

Ébredgy hazánknak bajnok népe,
ragadd ki hires kardodot!
Nevednek esküdtt ellensége,
dühödve hozza lántzodot!
Aʼ vérszopó tirannus fajzat,
mellyedre szögzi fegyverét,
ʼs véredbe mártya rút kezét,
hogy szolgaságra hurtzolhasson!
Fegyverre bajnokok!
leventa rajzatok!
Rontsunk, eʼ vérszomjakra,
szabdallyuk halmokra!
(A Marseillaise első versszaka Verseghy Ferenc fordításában)