Díszsírhely

Két nappal a halála után, 1822. december 17-én temették el Verseghy Ferencet. Hű barátai temetették el egykori lakhelye közelében és egy egyszerű sírkövet állítottak emlékének.

A vízivárosi temetőben felállított  márványkereszt felirata Sághy Ferenc: Verseghy Ferencz maradványai és élete című munkájában maradt fenn:

“Szarándok
Békességet és boldogságot
Ebben a’ setét sírban
csendesen nyugszik
NEMES VERSEGHY FERENCZ
Szent Pál szerzetebéli áldozó pap
ki előbben az oltárnak buzgón szolgálván
és az örök igét hathatósan hírdetvén
rendének eltörlése utánn
minekutánna súlyos viszontagságokonn
átesett volna
a’ hátra lévő napjait
csupán a’ tudományoknak társaságában
és kivált a’ magyar nyelv’ és literatúra’
nyomozásában olly szerencsésen töltötte el
hogy kinyomtatott könyvei
a’ halhatatlanságra emelték
ellenségeinek megengedvén
példás és jámbor 66 esztendős életétül
15 December 1822. esztendőben fosztotta meg
örök emlékezetül tétette neki
e’ keresztkövet
az igazszívű barátság és tisztelet.”
70 évvel később, 1892-ben a II. kerületi Ponty utcai Hunfalvy János Fiú Felsőkereskedelmi Iskola tanára, Buzás István találta meg az elhagyott sírt, az önképzőkör tagjainak gyűjtéséből 48 osztrák forint költséggel síremléket állíttatott Verseghy tiszteletére e felirattal: „Itt nyugszik nemes Verseghy Ferenc Szent Pál szerzetesbeli áldozópap, majd író, akit művei halhatatlanságra emeltek. 66 esztendős korában 1822. december 15-én halt meg.

A felsőkereskedelmi iskola tanulóinak önképzőköre felvette Verseghy Ferenc nevét, és 1931-ig minden esztendőben a költő sírjánál megemlékezést tartottak a 18. század e nagy költőjéről és sokoldalú szelleméről.

 

 

1930 nyarának végén Szolnok város polgármestere — aki egyben a Verseghy Irodalmi Kör elnöke is volt — levelet kapott Németh Béla székesfővárosi tanácsnoktól. E levél arra hívta fel a figyelmet, hogy a Verseghy Ferenc sírját 1886-ban márványkereszttel megjelölő s azt azóta is ápoló II. kerületi Ponty utcai Hunfalvy János Fiú Felsőkereskedelmi Iskola jogot formál Verseghy hamvainak más temetőben történő méltó elhelyezésére. Ha azonban a szülőváros díszsírhelyet ad költő szülöttének, nem tesz észrevételt a hamvak Szolnokra szállítása ellen.

Tóth Tivadar kezdeményezésére a Verseghy Irodalmi Kör választmánya, valamint Szolnok város vezetősége igyekezett megtenni a szükséges lépéseket Verseghy hamvainak méltó fogadására.
Az 1931. május 2-i köri választmányi ülés tagjai sorába fogadta a budapesti Másik Andor MÁV titkár írót. Amint a későbbiekben kiderült, ennek a látszólag hétköznapi döntésnek nagy szerepe volt a hamvak ingyenes hazaszállításának megszervezésében is.

A szükséges intézkedések megtételét sürgette Auffenberg János, a felsőkereskedelmi iskola igazgatójának levele is, amelyben állást foglalt Verseghy hamvainak az iskola költségén a Kerepesi úti vagy a Farkasréti temetőben történő elhantolása mellett, mondván: Verseghy hamvainak elszállítása bizonyos fokig a székesfőváros nemzeti művelődésének elgyökértelenítését jelentené.
Mikor a Verseghy Irodalmi Kör javaslatára Szolnok képviselő-testülete hivatalosan is elfogadta a fővárosnak a díszsírhely adományozására, a méltó síremlék felállítására és a sír folyamatos gondozására vonatkozó feltételeit, minden akadály elhárult a hamvak hazaszállítása előtt. A fővárosi tanács döntését pedig a helyi kereskedelmi iskola is kénytelen volt elfogadni.

Az 1931. október 17-i újabb Verseghy Köri ülés döntött a november 7-i hazaszállítás, ill. a november 8-i temetés időpontját illetően.
A sírt negyven éven át gondozó Hunfalvy János Felsőkereskedelmi Iskola tanulóifjúsága halottak napján kegyeletes ünnepség keretében adózott önképzőköri patrónusa emlékének a vízivárosi temetőben a költő sírjánál.

Auffenberg János, az iskola igazgatója intézett beszédet a sírnál tisztelgő fiataloknak:

“Kedves Fiaim!
Ebben a sírban, melyet körülállunk nyugszik: nemes Verseghy Ferenc szent Pál szerzetbeli áldozópap, majd író, akit művei halhatatlanságra emeltek… Négy évtizeddel ezelőtt, mindenszentek napján, mint iskolánk kis diákja, magam is itt álltam a sír közelében a síremléket felavató ünnepségen, s ma utoljára nyílik alkalmunk arra, hogy a nagy költő megdicsőült szelleme iránt hálánkat sírjánál kegyelettel lerójjuk.
Még e héten elviszik megszentelt hamvait szülővárosába: Szolnokra.
Kedves Fiaim!
Teljék meg a szívetek mély tisztelettel, áhítattal és bensőséges kegyelettel a halhatatlan iránt!”

A misét követően a diákság kivonult a sírhoz, ahol Krusché Emil tanár mondott búcsúbeszédet. A Verseghy Kör nevében Másik Andor helyezett el koszorút a felbontásra váró sírra: “Verseghy Ferenc nagy költőnk, eljöttünk érted, hívunk: jöjj haza!  A szülővárosod, Szolnok, az anyaföld hív!

A hamvakat szállító vonat november 7-én du. 1/2 3-kor indult a Nyugati pályaudvarról. A szolnoki küldöttséget a Ponty utcai Felsőkereskedelmi iskola tanárainak, cserkészeinek kísérete is kiegészítette dr. Krusché Emil tanár vezetésével.
Budapesttől Szolnokig minden állomáson kegyeletteljes szavak kíséretében helyezték el virágaikat és koszorúikat a különböző küldöttségek. Kőbányán, Pestlőrincen, Vecsésen, Üllőn, Monoron, Cegléden mindenütt népes gyülekezet fogadta a vonatot. Abonyban impozáns tömeg élén jelentek meg a költő koporsójánál a főszolgabíró, a község elöljárósága élén a főjegyző, a fiú-és leány polgári iskolák tanárai és növendékei, a Levente-egyesület, az Esztétikai társaság, az Iparos Dalárda és a MÁV-otthon.
Este 6 órakor érkezett meg a vonat a szolnoki pályaudvarra. Itt a város és a kör vezetői rótták le tiszteletüket, majd a hamvakat a pályaudvar különtermében ravatalozták fel. Mellette egész éjjel cserkészek álltak őrséget.

Arrow
Arrow
ArrowArrow
Slider

Másnap, november 8-án reggel folytatódott az ünnepség. Szolnok összes hatósága, egyesülete és iskolája, illetve a nagyközönség részvételével a MÁV-zenekar gyászindulója és ünnepi harangzúgás közepette vonult be a városba a hamvakat szállító gyászkocsi,
melyet a vármegyei és városi díszruhás hajdúk kísértek kivont karddal.

Fellobogózott utakon keresztül a Templom-téren, a római katolikus plébánia előtt felállított katafalkhoz érkezett meg a koporsós díszhintó. Az emlékünnepély színhelyén már több ezren gyűltek össze.
A szolnoki egyesített dalárdák nyitották meg az ünnepélyt a Himnusz eléneklésével.

 

Almásy Sándor főispán, a Verseghy Kör díszelnöke, Folba János tábori esperes, dr. Haán István tábori püspök mondott rövid beszédet.
A MÁV Fűtőház “Összetartás” dalárdája Verseghy énekszámot adott elő Petrányi Elemér karnagy vezényletével. Az elhangzó Nincs Bacchusnál című művet maga a költő zenésítette meg.
Majd Valent István gimnáziumi tanár, a kör tagja mondott emlékbeszédet:
“A derék nem fél az idők mohától,
A koporsóból kitör és eget kér,
S érdemét a jók, nemesek s jövendő
Századok áldják”

Berzsenyi Dániel, ez örökértékű szavaival fogadlak Verseghy Ferenc a nevedet viselő irodalmi kör és a hálás utókor egész nemzedékének nevében ma, amikor 165 évi távollét után visszatértél szülővárosodba, hogy itt a szőke Tisza partján álmod tovább magyar álmodat.
Mély megilletődéssel s néma büszkeséggel álljuk körül koporsódat e percben nemcsak mi, akiknek régi vágya teljesűlt és akik régi adósságunknak rójuk le irántad, hanem az ezer sebtől vérző egész magyar nemzet lelke együtt dobban most velünk, együtt áldozik e Te szellemednek.
Igen…, az egész nemzet kegyelete kísér mai útadon, pedig most 109 esztendeje csak a jó szomszédok részvéte s lelked mélyébe látó két ifjú írótársad — Toldy Ferenc és Bajza József — vették körül szerény koporsódat, hullattak érted néhány meleg könnycseppet s mondtak utolsó Istenhozzádot a nem mindennapi szónoki tehetséggel megáldott papnak, a melegszívű, de hányt-vetett életű, sokat üldözött, dacos magyarnak, a nyelv mesterének, a lantnak mindkét értelemben vett hivatott pengetőjének.
S ha azt kérdezik tőlem ma, mi lehetett e közöny oka? Válasszom csak ez lehet: a Te sorsod igazi magyar sors volt, amely jelképezi egyúttal nemzetünk évezredes múltját is: küzdés, szenvedés és meg nem értés.
…nagy vonásokban magunk elé is vetítettem a kegyeletes emlékezés ez órájában egész pályafutását.
Mennyi munka, mennyi küzdelem és mily kevés elismerés! És mindennek oka a sok ellenség, akik esetleg még jobb meggyőződésük ellenére sem fogadhatják el elveit, mert akkor sajátjukat kellene megtagadniuk.
Ezt nevezem én magyar sorsnak, ez volt a Te sorsod is: Verseghy Ferenc!
De ha életedben nem részesültél is a megérdemelt méltánylásban és nagy lélekre valló megnyugvással tértél pihenőre a budai vízivárosi temetőben: azóta a harc vihara rég elült a s az idő múlása és költői nyelvünk fejlődése elveid helyességét a legtöbb tekintetben igazolta. És most, mikor küzdelmed színhelyéről, — hol 109 évet pihentél és ahol a Hunfalvy János Felsőkereskedelmi Iskola Verseghy önképzőköre lelkes magyar ifjakhoz méltó kegyelettel gondozta sírodat, — hamvaidat a harcaidról mit sem tudó csendes szülőföldnek adjuk át, tartoztunk szellemednek elmondani, hogy életed nyitott könyv előttünk s büszkék vagyunk Rád, városunk szülöttjére.
Épen ezért is szólunk a szomorúság hangján, mikor ma itt Rád emlékezünk s “nem tépjük az emlékezés zöld mirtusztát, hogy nem éltél fényben, dicsőségben, mikor azt Te nem fájlaltad.”
Ami földi volt benned, az most már itt fog pihenni az édes anyaföldben, de szellemed áldóan felettünk lebeg, mert mi hisszük és Arany Jánossal valljuk:

“Nem hal meg az, ki milliókra költi”
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé finomúl,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik.”

A Te szellemed lesz, amely bennünket felnőtteket és a sírodat ezentúl gondozó szolnoki ifjúságot haza-, szabadság-, és emberszeretetre, kötelességtudásra és soha nem csüggedő kitartásra fogja tanítani és a Te szellemed lesz az, amelytől megpróbáltatásunk napjaiban új erőt nyerünk és Anteuszként meg újabb küzdelemre szállunk, ha üt majd az óra. A te munkád — Verseghy Ferenc — férfias munka volt! Pihenj hát békében és csendesen az édes szülőföld méhében s álmodj egy szebb, boldogabb magyar jövőt!”

A beszéd elhangzása után Palasovszky Béla: Verseghy Ferenc koporsójánál című, ez alkalomra írt versét Frank Károly MÁV-mérnök szavalta el. Majd dr. Kusché Emil helyezte el a pesti felsőkereskedelmi iskola koszorúját, és adta át a hosszú évtizedek óta általuk gondozott hamvakat dr. Kerekes Sándor helyettes polgármesternek, kérve, hogy fogadja kegyesen Szolnok város közönsége temetőjébe nagy fiának porait.
Kettejük beszéde után az egybegyűltek koszorúkat helyeztek el az érckoporsóra.
Dr. Négyesy László a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság, dr. Preszly Lóránt, a szegedi Dugonics Társaság nevében koszorúzott. A hamvakat elborították ezután az esztergomi Balassa Bálint Társaság, az országos Gárdonyi Géza Társaság, a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör és a helyi intézmények, iskolák, egyesületek koszorúi. Üdvözlő táviratot küldött dr. Ernszt Sándor kultuszminiszter, a Petőfi, a Csokonai, az Ady Társaság, a bajai Liszt Ferenc Kör.

Wolleck Géza, a Verseghy Ferenc Reálgimnázium igazgatója meleg szavakkal kísérve koszorúzta meg a patrónus koporsóját. Ahogyan dr. Tóth Tivadar, a Verseghy Irodalmi Kör alelnöke is pár szóban köszöntötte a hazaérkező hamvakat:

Szülővárosod szeretetének és nagyrabecsülésének feléd harsogó mai orcheszterében szeliden zengő hárfahang a miénk: a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör tagjainak és vezetőségének megilletődött tisztelgése koporsód előtt. A csendes budai temetőben domborult sirod fölött átviharzott évszázad porhüvelyed tartotta távol csupán eddig is szülővárosod anyaföldjétől, de nem szellemedet. Itt élt az közöttünk mindenkor, itt termékenyítette az meg gimnáziumunk növendékeinek fiatal, fogékony lelkét és irodalmi szárnypróbálgatásra serkentette. Három évvel ezelőtt pedig minden idő
és térbeli távolságra átrontva géniuszod tanyát ütött szülővárosod társadalmának szélesebb rétegeiben is : az akkor megalakult Verseghy Ferenc Irodalmi Kör szerény erejével igyekszik magasságok felé szárnyuló szellemedet röptében követni.
Mélységes megindultsággal és meghalódott lélekkel hódolunk emlékednek a mai napon abban a szent meggyőződésben, hogy földi maradványaid hazatértével a hazai föld érintésétől szellemed hatóereje is Antheusként felfokozódik. Az anyaföld és a szolnokiak magához ölelő és megtartó szeretetének melengető fészkében állandó és meleg otthonra talált a mai napon tested-lelked. Halandó fested immár háborítatlanul pihen majd az édes anyaföldben, halhatatlan szellemed pedig pihenőtlen követésre buzdítsa a neved dekorumát magára öltő és büszkén viselő Irodalmi Körnek emléked előtt a mai napon is mélységes tisztelettel hódoló és lelkendező tagjait. Isten hozott.”

Az ünnepség befejezését követően óriási tömeg kísérte Verseghy hamvait a Templom-térről nyughelyére, a város által felajánlott díszsírhelyre, a szolnoki római katolikus temetőbe. Az elkészített sírboltban temették el a nagy költő és nyelvtudós földi maradványait. A temetési szertartást Folba János végezte.

A kőből készült síremlék elkészültéig ekkor egy egyszerű keményfa keresztet állítottak fel. Ez a fejfa jelezte a “hazatért” költő sírját. A tégla talapzatú és kovácsoltvas korláttal keretezett síremlék felavatására a hamvak nyugalomra helyezés után egy évvel, 1932 novemberében került sor. Dr. Deák János, a szolnoki fa- és fémipari szakiskola tanára tervezte a síremléket.

Az 1944. augusztus 20-i bombázás megrongálta a költő sírját is, amelynek gondozását a Verseghy Gimnázium és a Verseghy Irodalmi Kör hatáskörébe utalta a hatóság.

A Verseghy Gimnázium, nevelőtestülete, az iskola Szülői Munkaközösség, a Kommunista Ifjúsági Szövetség helyi testüelet és a Volt Diákok Baráti Köre közösen készíttetett új síremléket, és az I. Verseghy Diáknapok rendezvénysorozatának keretén belül avatták fel 1966. április 4-én.

A város ezzel adta meg a végső tiszteletet neves szülötte hamvainak, mely felett a nyitott könyvet formázó sírkövet Verseghy saját kétsoros verse díszíti:
“A sír elfojtván zöld rügyét, 
hamvában kezdi életét.”