Irodalmi Kör

Az indulás

A két világháború között Szolnokon működött számos egyesület, társaság, kör, klub között sajátos helyet foglalt el a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör. 1926. június 9-én történt megalapításától a fordulat évében bekövetkezett megszűnéséig ez a kör szolgálta Szolnokon a magyar irodalom felkarolását, művelését és népszerűsítését, a helyi írók és irodalombarátok tömörítését, az elhunyt írók, költők – közül elsődlegesen a város szülötte, Verseghy Ferenc – emlékének kegyeletes és tevőleges ápolását.

E célokat irodalmi estek, matinék, hangversenyek, előadások szervezésével, pályadíjak kitűzésével, évkönyv kiadásával, irodalmi művek ki adásával, illetve terjesztésével kívánta közelíteni.

Az alapszabály szerint a kör tagja lehetett minden irodalommal foglalkozó vagy az irodalmat, a tudományt és a művészetet pártoló feddhetetlen élet magyar állampolgár, illetve testület vagy jogi személy, akiket a választmány szótöbbséggel a tagok sorába felvett. A körnek tiszteleti, alapító, működő, kül- és pártoló tagjai lehettek. A tiszteleti tagsághoz legalább tíz működ tag ajánlása és a közgyűlés egyetértése kellett, míg az alapító tagnak a kör alaptőkéjéhez legalább 100 pengővel kellett hozzájárulnia.

A kör 80 működő tag számára biztosított helyet, akiknek a megválasztásukat követ két éven belül székfoglalót kellett tartaniok. A kül tagsághoz két működ tag ajánlása, évi 2 peng tagdíj fizetése szükségeltetett. Székfoglaló tartására nem voltak kötelezettek. Esetleges alkotásaikat a működő tagok valamelyike mutatta be, ül. az elnökség hoz zájárulhatott a választmány ajánlására esetenként a személyes bemu tatáshoz is. A működ tagok pótlása a kültagok sorából történt. A pártoló tag évi 5 pengő tagdíjat fizetett öt éven át, ha felvételéhez a választmány hozzájárult.

A kör ügyeit az évente egy alkalommal összehívott közgyűlés, 24 rendes és 6 póttagból álló és 3 évenként újjáválasztott választmány, az elnőkből, ügyvezető elnökből, három alelnökből, főtitkárból, két titkárból, két jegyzőből, ügyészből, pénztárosból, ellenőrből és három tagú szám vizsgáló bizottságból összetevőd tisztikar irányította. (E tisztségekre csak működ tagok voltak választhatók.)

A legfőbb szervet jelent közgyűlésen minden tag részt vehetett, de szavazati joga csak a működ és alapító tagoknak volt. A közgyűlés hatáskörébe tartozott a választmány s annak előterjesztése alapján a tiszteleti tagok megválasztása, a vagyoni ügyek intézése, az alapszabály módosítása.

A választmány az alapszabály szerint évente hatszor ülésezett, s valamennyi operatív feladat megoldása ennek a szervnek a feladata volt.

A tisztségviselők közül az elnök hívta össze a közgyűlést, a választ mányi ülést és irányította természetesen a kör protokolláris, adminisztratív és pénzügyeit. Az őt esetenként helyettesít ügyvezető elnökön ül. alelnökön kívül legjelentősebb szerepköre a főtitkárnak volt, aki a választmány ülései közötti időszakban az elnökkel való egyeztetés után gyakorlatilag önállóan intézte a kör napirenden lévő ügyeit.

A kör adott időpontban történt megszületését országos és helyi körülmények egyaránt indokolták. A világháború, a két forradalom, az ellen forradalom, a trianoni békeszerződés, az infláció által többszörösen sokkolt ország a bethleni konszolidáció eltelt négy esztendeje alatt kezdett kilábalni a társadalom minden osztályát, rétegét így vagy úgy érint vagy éppen sújtó erkölcsi-gazdasági válságból. Nagyon leegyszerűsítve az államvezetés számára az előbbiből a nemzeti öntudat minden oldalról történ erősítése, a nemzeti érzés nacionalista felfokozása, az utóbbiból a külföldi kölcsönökre támaszkodó viszonylagos gazdasági stabilitás megteremtése – beleértve az értékálló új pénz, a peng bevezetését is – jelentette a kiutat.

Ebbe a kiútkeresésbe illeszkedett Szolnok város értelmiségének, polgárságának az a törekvése, hogy ezt a nagyon heterogén összetételű, alig 50 éve megyeszékhellyé lett, szerencsétlenül szerencsés földrajzi fekvéséből eredően történelmi levegőt árasztani nem tudó várost bekapcsolják a nagyobb irodalmi hagyományokkal bíró, legalább az alföldi nagy városok kultúrkörébe. Erre legjárhatóbb útnak az évszázados vagy több évtizedes múlttal rendelkező Kisfaludy, Petőfi, Dugonics Társaság mellett a rendszerint egy-egy magyar író, költ emlékének ápolását zászlajukra író, tartalmi munkájukban jobbára a húszas évek említett “nemzeti” programját művel irodalmi társaságokkal és az ezeket istápoló városokkal való kapcsolatfelvétel tűnt. Ehhez is kitűnő eszközül szolgált 19 a Szolnok egyetlen jelentős költő-polihisztorának, Verseghy Ferencnek emlékét ápolni szándékozó irodalmi kör életrehívása.

Más oldalról erősítette a kör létesítésére irányuló törekvést az a tény, hogy a városban már egy illetve két évtizede működött a város kulturális életében jelentős helyet kivívott Művészetpártoló Egyesület, amely a Szolnoki Művésztelepre alapozva a képzőművészet barátait tömörítette, illetve városi színházat megteremtő, a színészet pártolóit összefogó Színiegylet. Ugyanakkor jókora lépéshátrányban volt a városban már a megyeszékhellyé válás óta a tudomány, a könyvtár és a múzeumügy s nem utolsó sorban az irodalom művelésének, terjesztésének ügye. E hátrány behozását is volt hivatva szolgálni a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör.

Ezt a törekvést fejezték ki dr. Tóth Tamás polgármesternek, mint az alakuló közgyűlést levezet elnöknek jegyzőkönyvben megörökített alábbi szavai: “Sokunknak lelkében élt már a vágy egy oly irodalmi egyesület életre hívása iránt, ahol az irodalmat kedvel közönség saját magának és másoknak gyönyörködtetésére irányuló igényeit intenzívebben elégítheti ki, s ahol bőségesen kínálkozik alkalom arra, hogy az irodalom művelésével kapcsolatos értékeket minél szélesebb körök részére elérhetővé tegyük.”

 

 

Végül még egy helyi, de az ügy szempontjából nem mellékes körülmény megemlítése is ide kívánkozik. A polgármesteri székben, az a Tóth Tamás ült, akinek egyik fivére az országos hír egyházi író, Tóth Tihamér, a másik fivére Tóth Tivadar gimnáziumi tanár, a legjobban szerkesztett helyi lap, a Szolnoki Újság főszerkesztője volt.

 

 

 

 

A kör megalakításának fő szorgalmazója, később motorja pedig a Felvidékről Szolnokra került, költői ambíciókkal megáldott, kitűnő szervezőkészségű Kiss Gábor árvaszéki ülnök lett. Ide tartozik, hogy a kör megalakulása idején a megye és a megyei intézmények élén is kultúraérzékeny vezetők álltak, a helyi középiskolákban sok jeles, kutató-ismeretterjesztő munkával is foglalkozó tanáregyéniség működött, s a város irodalmi-zenei életében számos önálló alkotással is sikeresen próbálkozó személyiség volt már ekkor található.

A kör tagjainak társadalmi hovatartozását is tükrözi a megválasztott tisztikar és választmány összetétele. Díszelnökök: Alexander Imre alis pán, Almásy Sándor főispán, dr. Kenéz Béla udv. tanácsos, egy.tanár, dr. Tóth Tihamér pápai kamarás, egy.tanár.

Tisztikar: elnök: dr. Tóth Tamás polgármester; ügyvezető elnök: dr. Halmos Andor királyi tanfelügyelő; alelnökök: dr. Mandel Sándor ügyvéd, dr. Radvánszky József lelkész, dr. Tóth Tivadar főgimnáziumi tanár; főtitkár: Kiss Gábor árvaszéki ülnök; titkárok: dr. Hegedűs József bírósági jegyző, dr. Szabó Ferenc vármegyei jegyző; jegyzők: Goór László jav.hív.ellenőr, Petrencsik Miklós polgári iskolai tanár; pénztáros: Winterhofen Ottó kereskedelmi iskolai tanár; el lenőr: Kemény László.

A számvizsgáló bizottság tagjai: Farkas István MÁV főmérnök, Csépé Jenő polgári iskolai tanár, Göndö József polgári iskolai tanár.

Választmányi tagok: dr. Balogh Béla főgimnáziumi tanár, Betkovszki Jenő főgimnáziumi tanár, Bihary István kir.tanfelügyelő, dr. Csuka Iván várm.II. fő jegyző, dr. Elek István v.t.orvos, Ellmann Elvira polg.isk.tanár, Goóts Mihály fels ker.isk.ig., dr. Halász Sándorné (orvos neje), dr. Kerekes Sándor városi főjegyző, Komor Arnold miniszteri tanácsos, dr. Köváry Miklós ügyészségi alelnök, Krünerné Boár Lívia tanítónő, Lengyel Sándor vármegyei árvaszéki ülnök, Magyary Albert iskolaigazgató, P. Majsay Mór ferences rendi szerzetes, dr. Sándor Ákos királyi bírósági elnök, Tóth István polgári fiú iskolaigazgató, Valent István főgimnáziumi tanár, Vezéry Ödön lapszerkesztő, dr. Vöröss István főgimnáziumi tanár, Wollek Géza főgimnáziumi igazgató, Magyary Gyula iskolaigazgató.

A kör alakuló közgyűlésétől a belügyminiszteri engedély aláírásáig, 1928. február 18-ig, meglehetősen hosszú idő, mintegy másfél év telt el.

Nem tudni, mi okozta ezt a hosszú várakozási időt, amelyet még az irodalmi társaság hiányán sajnálkozó egykori újságíró is sokallott. A “de facto” megalakult kör tagjai azonban az alapszabály belügyminiszteri láttamozása nélkül is tevékenykedtek.

1927. június 28-án, a Petőfi Társaság megalakulásának 50. évfordulóján már a vármegyeháza dísztermét zsúfolásig megtölt közönség hallgathatta a kör díszelnökeinek a jubiláló Társaságot köszönt szavait, illetve Pékár Gyulának, a Petőfi Társaság elnökének válaszbeszédét, Gáspár Jenő elbeszélését, Jakab Ödön, Szathmáry István verseit és Medgyaszay Vilma tolmácsolásában Pető fi megzenésített verseit.

 

Az alapszabály jóváhagyását követően 1928. május 13-án közli a Szolnoki Újság, hogy az alakuló közgyűlésre megtörtént dr. Kenéz Béla egyetemi tanár, dr. Tóth Tihamér pápai kamarás és gr. Klebelsberg Kúnó kultuszminiszter meghívása. A júliusi választmányi ülés 9 új működ tagot választott dr. Bene Lajos tanfelügyelő, dr. Darkó Dezső városi tanácsosok, dr. Móra Lajos ügyvéd, Pilzer Sándor magántisztviselő, dr. Sebestyén Mihály ügyvéd, Soós Lajos református lelkész, dr. Tóth József vármegyei jegyző, Varsányi Pál városi fogalmazó és Vidor Győző felsőkereskedelmi iskolai tanár személyében.

Mire az alapszabály jóváhagyása megtörtént, s a kör tényleges működése megindult, bizony az amúgy sem rózsás gazdasági viszonyok alaposan megromlottak. A városban is rendkívüli méreteket öltött a munkanélküliség, a pénzszűke, a szanálástól való rettegés rányomta bélyegét a bérből és fizetésből élők közhangulatára. Az újság vezércikkéből való adat szerint 30 vasúti állásra 800-an, két díjnoki állásra 150-en pályáztak, s egyetlen szolnoki házvezetőnői munkakörnek 36 várományosa volt.

Ilyen körülmények között elismerésre méltó a körnek az a szervez tevékenysége, amelynek révén a Kisfaludy Társaság 1929. december 8-i vendégmatinéján közel ezren vettek részt a Városi Színházban.

A matinét, amely a Társaság ötödik vidéki vándorgyűlése volt, Szabolcska Mihály, a Társaság elnökségi tagja nyitotta meg. A Verseghy kör nevében Kiss Gábor patetikus köszöntője illetve Tóth Tamás üdvözlete hangzott el. A matinén verssel, elbeszéléssel szereplő Radó Antalon, Komáromy Jánoson, Sajó Sándoron illetve a költészet alföldi elemeiről értekező Kéky Lajoson kívül Zilahy Lajosnak volt átüt sikere. A szolnoki siker híre a rádióhoz is eljutott. 1930. január 23-án közvetítést is adott az itt elhangzottakból.

 

A város közönsége egyre jobban befogadta, a mindennapi művelődés részének tekintette a kör munkáját, az irodalmi és művészeti világ is mert alakjainak Szolnokon való vendégszereplését. így lelkes fogadtatásban részesítette az 500 éves magyar dal ünnepére Szolnokra látogató Fedák Sárit, aki szerelmi dalokat, virágéneket, kuruckori dalokat énekelt korhű öltözékben, a színházat a borsos belépődíjak ellenére zsúfolásig megtölt közönség előtt.

A szolnoki sikernek, a kör iránti elismerésnek is köszönhetően a budapesti Zeneakadémián elhangzott második dalcsokorba Verseghy két dalát is felvette a népszer énekesnő.

Nem sokkal később március 2-án a Petőfi Társaság szolnoki vándor gyűlése is jelezte a kör erősöd aktivitását. A Társulat Pékár Gyula vezette küldöttségét a polgármester fogadta az állomáson és a főispán adott tiszteletükre tízórait.

A Városi Színházban rendezett matinén a két irodalmi társulás elnökén kívül Lamperth Géza, a Petőfi Társaság főtitkára olvasott fel verseiből. Császár Elemér, Verseghy emlékezetéről, Feleky Sándor Lenau magyar tárgyú költeményeiről értekezett. Maday Gyula Mikszáthra emlékezett, Gyökössy Endre négy versét adta elő, Falu Tamás pedig egy humoros novellával mutatkozott be a hálás szolnoki közönségnek, amelynek a véleményét az újságíró így fogalmazta meg: “Ez a vasárnap gyönyör ünnepe volt a városi irodalombarát közönségének és a Verseghy Körnek.”

A két országos irodalmi társaság hathatós segítsége, szolnoki vendég szereplése révén, a vándorülésekkel kapcsolatos szervezőmunka tapasztalatainak birtokában a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör – nem mondva le természetesen e gyümölcsöz kapcsolatok ápolásáról – hozzálátott előbb részben, majd egészében önálló irodalmi rendezvényeinek megrendezéséhez.

1930. május közepén dr. Molnár Imre zeneakadémiai tanár és felesége Hír Sári zongoraművésznő, valamint dr. Urbán Gusztáv egri jogakadémiai tanár közreműködésével szerveztek ankétot ismét zsúfolt ház előtt. Ezen az ankéton már helyi szerzők is felléptek. Dr. Bodnár Andorné egyik helyi vonatkozásokban gazdag novelláját olvasta fel, Goór László pedig a magyar könyvnapról emlékezett meg.

November 11-én került sor a Városháza dísztermében az első önálló ülésre a dísztermet ebből az alkalomból teljesen megtölt közönség előtt. Kiss Gábor főtitkár az elhunyt Szabolcska Mihályra emlékezett, míg a kör tagjai közül dr. Balogh Béla, Goór László és Zsiga Lajos tartottak székfoglalót. Itt hangzott el Balogh Béla “Kultúra és múzeum” című szék foglalójában az emlékezetes érvény mondat: “Szolnoknak történelmet és tradíciót kell teremtenie!”

A kör saját lábára állt.

Középpontban a névadó kultusza

Egy, a kör tagságától független esemény, a budai vízi-városi temet felszámolása a kör figyelmét fokozottabban Verseghy Ferencre irányította. 1930 nyarának végén a város polgármestere, a kör elnöke levelet kapott Némethy Béla székesfővárosi tanácsnoktól.

E levél arra hívta fel a figyelmet,hogy a Verseghy Ferenc sírját 1886-ban márványkereszttel megjelöl s azt azóta is ápoló II. kerületi Ponty utcai felsőkereskedelmi iskola jogot formál Verseghy hamvainak más temetőben történ méltó elhelyezésére. Ha azonban a szülőváros díszsír helyet ad költ szülöttének, nem tesz észrevételt a hamvak Szolnokra szállítása ellen.

A polgármester-elnök kezdeményezésére a kör választmánya, a város vezetősége igyekezett megtenni a szükséges lépéseket Verseghy hamvainak méltó fogadására. Az 1931. május 2-i választmányi ülés mű köd tagjai sorába fogadta a budapesti Másik Andor MÁV titkár írót.

Amint a későbbiekben kiderült, ennek a látszólag hétköznapi döntésnek nagy szerepe volt a hamvak ingyenes hazaszállításának megszervezésében is.

A szükséges intézkedések megtételét sürgette Auffenberg János, a Ponty utcai iskola igazgatójának levele is, amelyben állást foglalt Verseghy hamvainak az iskola költségén a Kerepesi úti vagy a Farkasréti temetőben történ elhantolása mellett, mondván, hogy Verseghy hamvainak elszállítása bizonyos fokig a székesfőváros nemzeti művelődésének elgyökértelenítését jelentené.

Az 1931. október 17-i választmányi ülés döntött a november 7-i hazaszállítás illetve a november 8-i temetés időpontját illetően. A sírt 40 éven át gondozó Hunfalvi János felsőkereskedelmi iskola Verseghyvel kapcsolatos utolsó kegyeletes cselekedete a kapucinusok templomában tartott gyászistentisztelet volt. Ezt követően a diákság ki vonult a vízivárosi sírhoz, ahol Krusché Emil önképzőkörvezető tanár mondott búcsúbeszédet. A Verseghy Irodalmi Kör nevében Másik Andor helyezett el koszorút a felbontásra váró sírra.

Mivel a kör javaslatára Szolnok képviselő-testülete hivatalosan is el fogadta a fővárosnak a díszsírhely adományozására, a méltó síremlék felállítására és a sír folyamatos gondozására vonatkozó feltételeit, minden akadály elhárult a hamvak hazaszállítása elől.

A hamvakat szállító vonat november 7-én du. 1/2 3-kor indult a Nyugati pályaudvarról. A szülőváros és a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör nevében dr. Tóth Tivadar, a kör alelnöke, Kiss Gábor főtitkár és Másik Andor választmányi tag volt a kísérő. Rajtuk kívül a szolnoki MÁV Fűtőház, a MÁV Járműjavító és a Millennium Dal- és Zeneegylet irodalmi szakosztályának képviselői voltak jelen. A Ponty utcai felsőkereskedelmi iskola tanárainak, cserkészeinek küldöttségét pedig dr. Krusché Emil tanár vezette.

A vonatot Kőbányán, Pestszentlőrincen, Vecsésen, Üllőn, Monoron, Cegléden és Abonyban mindenütt népes küldöttség fogadta, s virágokkal, koszorúkkal borították a hazatér hamvakat. Szolnokon a város és a kör vezetői rótták le tiszteletüket, majd a hamvakat a pályaudvar különtermében ravatalozták fel. Mellette egész éjjel cserkészek álltak őrséget.

Valent István gimnáziumi tanár, a kör tagja mondott emlékbeszédet. Palasovszky Béla: Verseghy Ferenc koporsójánál című alkalmi versét Frank Károly MÁV mérnök mondta el. Ezután dr. Krusché Emil adta át a hosszú évtizedek óta általuk gondozott hamvakat dr. Kerekes Sándor helyettes polgármesternek. Befejezésül a koszorúk elhelyezése következett. Négyesy László a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság, dr. Preszly Lóránt, a szegedi Dugonics Társaság nevében koszorúzott.

A hamvakat elborították ezután az esztergomi Balassa Bálint Társaság, az országos Gárdonyi Géza Társaság, a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör és a helyi intézmények, iskolák, egyesületek koszorúi. Üdvözlő táv iratot küldött dr. Ernszt Sándor kultuszminiszter, a Petőfi, a Csokonai, az Ady Társaság, a bajai Liszt Ferenc Kör.

 

Az ünnepség befejezését követően óriási tömeg kísérte Verseghy hamvait végső nyughelyére, a város által felajánlott díszsírhelyre. A Verseghy Ferenc Irodalmi Kör pedig írásban mondott köszönetet mindazoknak, akik a hazaszállítás ügyében közreműködtek.

A Verseghy kultusz ápolásának fogalomkörébe tartozik az az évenként visszatérő hagyománnyá vált kezdeményezés, amely most már a szülőföldben nyugvó költ sírjánál november 1-én rendszeresen megrendezett emlékünnepség és koszorúzás formájában öltött testet. Az emlékezés a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör létezésének végéig a MÁV Millennium Dal és Zeneegylet, a felsőkereskedelmi iskola és a fiúgimnázium növendékeinek, tanárainak s természetesen a kör tagjainak részvételével zajlott le. Az emlékbeszédeket általában a kör jeles tanár tagjai tartották. Közülük Tóth Istvánnak, a polgári fiúiskola igazgatójának, Kemény László, Vidor Győző, Béky Ernő, Kisfaludi Sándor, Neszmélyi László felsőkereskedelmi iskolai ül. dr. Tóth Tivadar, Pápay Antal gimnáziumi tanárok nevét őrizte meg az emlékezet.

Még el sem hamvadtak a virágok a frissen hantolt sír felett, amikor a kör meghirdette a “Szobrot Verseghy Ferencnek” jelszót. Az első adomány Másik Andor nevéhez fűződik, akinek – mint láttuk – a hamvak hazaszállítása körül is múlhatatlan érdemei voltak. Rögtön utána meg mozdult Szolnok diáksága is. A második pénzadomány már a szolnoki községi felsőkereskedelmi iskola Kemény László vezette önképzőkörétől érkezett.

A megajánlástól a megvalósulásig közel két esztendő telt el. A gondolatot felkarolta a város képviselőtestülete és egész polgársága is. így kerülhetett sor 1934. szeptemberében az alábbi szöveg polgármesteri meghívó kiküldésére: “Szolnok város képviselőtestülete és a szolnoki Verseghy Ferenc Irodalmi kör együttes kezdeményezéssel, a helyi társadalom nemesszívü áldozatkészségének megnyerésével Szolnok város nagy költőszülöttének, Verseghy Ferencnek a szülővárosában szobrot emelt, s Borbereki Kováts Zoltán szobrászművész ércalkotásának szoborleleplezési ünnepélyét f.évi szept. 30-án, vasárnap tartjuk meg...”

 

Az ünnepség ragyogó napsütésben, hatalmas tömeg részvételével zajlott le. A Himnusz elhangzása és Kiss Gábor megnyitó szavai után Kissné Tóth Lenke szavalta el “Emlékezés a Magyar Hárfásra” című saját szerzemény költeményét. Ezt követően Császár Elemér egyetemi tanár, a Petőfi Társaság alelnöke mondott ünnepi beszédet. A szobrot dr. Tóth Tivadar, a kör alelnöke adta át. Szolnok város nevében dr. Kerekes Sándor városi főjegyző vette át. A Szózat hangjai után a vendég irodalmi társaságok, a helybeli hatóságok, egyletek, intézmények, iskolák helyezték el koszorúikat a k posztamensen nyugvó bronz mellszoborra, amely a Tisza Szálló mögött, a város parkjának egyik legszebb részén, az egykori szülőház feltételezett helyének közelében kapott helyet.

Az ünnepséget a rádió is közvetítette és a Magyar Filmhíradó is készített róla filmfelvételt. így a Verseghy szobor leleplezéséről az egész ország értesülhetett.

Az ünnepségen részt venni nem tudó szolnokiak pedig a Szolnok és Vidéke című lap hasábjain valamennyi szónok szószerinti beszédét és K.Tóth Lenke versét teljes terjedelmében elolvashatták.

 

A két középiskola végzős diákjainak közreműködésével s a kör két tevékeny tanártagjának, Kemény László felsőkereskedelmi és dr. Pauka Tibor gimnáziumi tanárnak a szerkesztésében 1935-ben napvilágot látott az első Szolnokon sajtó alá rendezett Verseghy-mű, a Rikóti Mátyás. A Vajthó-féle Irodalmi Ritkaságok sorozatban megjelent könyv elé a kör régi patrónusa a Verseghy-monográfia szerzője, Császár Elemér írt előszót.

 

 

 

A következő évben hosszú szünet következett a kör tevékenységében. Ennek oka bizonyára összefüggésben volt a Városháza tisztikarát megrostáló korrupciós botránnyal. Az ügy következményeként még a kör elnökét, Tóth Tamás polgármestert is menesztették állásából. Ketten pedig a halálba menekültek. Goór László ellenőr és Hubay Ferenc főmérnök, akik mindketten tagjai voltak az egyesületnek, önkezükkel vetettek véget fiatal életüknek.
A tagság a válságos időszakot a “testvér-társasági” kapcsolatok adta lehetőségek kihasználására és a szervezet megújítására fordították. 1937 őszén újra a nyilvánosság elé léptek.

1937. szeptember 25-én a Verseghy Ferenc Gimnázium államosításának 50. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen az irodalmi kör is képviseltette magát. A jubileumra a városháza dísztermében tartottak díszgyűlést, majd aznap este a gimnázium műsoros gáláján, amelynek a vármegyeháza adott otthont, Kosztolányi Dezső, Mécs László és Remenyik Sándor verseiből adott elő Kemény László, mint a kör tagja. Elhangzott Kissné Tóth Lenke ez alkalomra írt verse, amelyet Csépai Dezső tanuló szavalt el. K. Tóth Lenke és Kiss Gábor személyesen is tartott felolvasást az est folyamán.

A kör kezdeményezésére és megbízására festette meg Remete (Einzig) Márton festőművész 1937-ben Verseghy Ferenc fél-alakos képét, a költő születésének 180. évfordulója alkalmából. Remete Márton gondos előtanulmányokat végzett. Felhasználta az Avemárius festménye nyomán készült Hőfel Balázs-féle rézmetszetet és Kőszeghy-Winkler Elemér Verseghy-portréját. A kép a kor embere által elképzelt töprengő, szenvedélyes, mélyen gondolkodó, külső megjelenésében is rokonszenvet ébresztő, élete delén álló Verseghyt ragadta meg. Az egykorú vélemény szerint “Remete Márton képe méltó a patrónushoz és méltó a múzeumhoz, amely közeledik a megvalósulás felé.”

A kör 1937. őszén egy olyan Verseghy relikviákat is tartalmazó könyvtár múzeumot szándékolt megvalósítani, amely magába foglalta volna Verseghy összes műveit, a róla szóló irodalmat, valamint a kör tagjainak írásait és a Szolnokra vonatkozó helytörténeti kézirat és könyvanyagot. A megvalósulásig Remete Márton festményét az ugyancsak köri kezdeményezésre megvalósult városi könyvtár és múzeumban helyezték el. A kör felhívására a Könyvtár és Múzeum Egyesület, annak vezetője dr. Balogh Béla egyetemi tanár és dr. Szabó Ferenc, az új polgármester vállalta is ezt a feladatot. A kör pedig felhívással fordult Szolnok lakosságához a gyűjtemény gyarapítása érdekében.

A kör tartalmi és szervezeti élete

Az önálló életét megkezd Verseghy Ferenc Irodalmi Körben az első jelentősebb székfoglalót 1931. január 17-én dr. Csekey István, a dorpati Magyar Tudományos Intézet igazgatója, a város szülötte tartotta. A finn-magyar rokonságról szólva említést tett arról, hogy Verseghy is kereste az együttműködést a finn tudományos élettel, s az erre vonatkozó több mint 100 éves levelét a helsinki egyetem könyvtárában meg is találta. A megyén, sőt az országhatáron túl is nagy érdeklődést kiváltó előadást – a kör által kialakított szokás szerint – egyéb műsorszámok, adott esetben finn és észt költők verseinek tolmácsolásai követték.

Bár május 2-án már az ötödik nyilvános ülését tartotta a kör, a város közvéleményének hangot adó Szolnoki Újság a helyi irodalmi kultúrélet sivárságát panaszolta, és egy városi monográfia megírását sürgette. A kör választmányát ekkor már nyilván a Verseghy-hamvak hazaszállításával kapcsolatos teendők kötötték le, méghozzá elég tartósan, mert a következő, valóban az irodalmi ismeretterjesztést szolgáló ülésre 1933. november 4-én került sor. Két lelkes felsőkereskedelmi iskolai tanár, Vidor Győző és Kemény László vállalkozott arra, hogy négy előadásban keresztmetszetet adjon a magyar líráról Balassitól Vég váriig. Az elsőn Balassi, Csokonai, Vörösmarty, a másodikon Petőfi és Arany, a harmadikon Vajda és Ady, míg a negyediken Mécs és Végvári versei szerepeltek olyan munkamegosztásban, hogy Vidor Győz rövid, szellemes ismertetését a kitűnő előadói adottságokkal megáldott Kemény László szavalatai követték.

E sorozattal az ének-zene is szinte állandó műsorszáma lett az irodalmi elő adásoknak, egyáltalán a nyilvános üléseknek.

Fényes siker kísérte a magyar könyvnap alkalmából 1934. június 5-én a Városháza dísztermében tartott gazdag irodalmi-zenei összeállítást. A magyar könyvről dr. Tóth Tivadar ünnepi beszéde, Kissné Tóth Lenke verses prológja, Vidor Győz előadása emlékezett. Ezt helyi vers és dalszerzők műveinek ugyan csak helyi művészek és műkedvelők által történt tolmácsolása kísérte.

Az őszi évad első irodalmi estjére november 30-án a Városi Színházban került sor. A polgármesteri nyitó és zárszó között Kemény László előbb Berzsenyi, Petőfi, Arany és Vörösmarty verseket adott elő, majd Vígh Endre csellóművész pihentet számai után Mécs, Sík, Bartalis és Kiss Gábor egy-egy versét hallhatta a színházat megtölt közönség. Kemény László műsorát Antoniusnak Caesar holtteste feletti beszédével zárta. E sorok írója, aki kisdiákként húzódott meg a karzaton, ma is borzongó háttal emlékezik a kivételes művészi élményt nyújtó interpretálásra. Alighanem így volt ezzel a közönség is, amely – emlékszem – alig akarta leengedni a színpadról a tanárnak és előadóművésznek egyaránt kiváló Kemény Lászlót.

A decemberi nyilvános ülésen Vidor Győző a magyar katonaköltőkről értekezett. Az ülésen megjelent Vályi Nagy Géza katonaköltő, aki saját verseiből olvasott fel. A kemény, irredenta-nacionalista ízektől sem mentes témát Lengyel Dezs helyi dalszerz Kiss Gábor és a túrkevei születés Varga Sándor Frigyes megzenésített verseivel enyhítette.

Az 1935-ös esztendő tavasza a testvér-társasági kapcsolatok ápolása jegyében telt el. Az évadzáró nyilvános ülés június 2-án, a Városháza nagytermében zajlott le, ismét a magyar könyvnapnak szentelve. A már említett Varga Sándor Frigyes, a későbbi neves bibliográfus, író és költő, aki ez idő tájt Szolnokon volt újság szerkesztő, a könyvnap jelentőségéről, annak helyi vonatkozásairól beszélt. Dr. Pauka Tibor értekezése pedig a 2000 éves Horatiusról szólt.

A következő könyvnap már korántsem sikerült ilyen jól. Ebben nyilván része volt az általános depresszión kívül annak is, hogy a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör most nem tartotta meg szokásos, könyvnap előtti nyilvános ülését. Ennek, egyáltalán a nyilvános ülések hosszabb időn át történ szüneteltetésének az oka mindenképpen összefüggésben volt a városháza egész tisztikarát megrázó-meg rostáló panamaüggyel. A korrupcióval, a közpénzek hűtlen kezelésével vádolt tisztviselők ügyének kivizsgálása túlságosan elhúzódott.

A kör tagjai közül ketten, a fiatal, költői álmokat dédelget Goór László javadalmi ellenőr és Hubay Ferenc, a város főmérnöke a halálba menekült a gyalázat elől. Másokat, így a kör elnök-patrónusát, dr. Tóth Tamás polgármestert, állásukból menesztették. A kör tagjai a válságos időszakot a testvér-társasági kapcsolatok adta lehetőségek kihasználására és a szervezet megújítására fordították. 1937. november 27-én lépett a kör újra a nyilvánosság elé, lényegében az 1934. decemberi ülés anyagának megismétlésével, amely tartalmilag is jól illeszkedett a “győri-program”-ba.

Az események két dolog bekövetkezését vetítették előre. Az egyik – a szervezeti jelleg – a kör tagságának, tisztségviselőinek elkerülhetetlen megújítása volt. A másik – a kör tartalmi munkáját is érint – az általános politikai események formálódásával összefügg nacionalista irányzat erősödése lett. Elfogultság nél kül állíthatom, hogy ez nem annyira a kör tagjainak személyes szándékán, mint inkább a hivatalos politika, még inkább a magyar középosztály tudatát megha tározó, államilag irányított ideológia következménye volt. A tények azonban tények maradnak. Hiába igyekezett a kör lehetőleg eredeti célkitűzéseit szolgálni, tiszteletre méltó módon elhatárolni magát az erősöd fajelméleltől (ez utóbbit jelentős számú zsidó vallású tagságát a kör fennállása utolsó percéig való meg tartásával is bizonyította), teljes mértékben nem vonhatta ki magát a bécsi döntéseket követ általános nemzeti “lelkesedés” hatása alól.

Az 1938. május 3-án megjelent helyi lapok részletesen beszámoltak a kör újjáalakuló közgyűléséről, amely többek közön működ tagjai sorába választotta az addig önálló kötetekkel, illetve sikeres köri szerepléseivel bizonyító Baradlai Remillong Albert, Tabán Gyula költőket, dr. Bodnár Andomé, Suchy Árpádné írókat, Lengyel Dezső zeneszerzőt, Bajor Józsefné énekesnőt stb.

A kör elnökévé a közgyűlés egyhangúlag Kiss Gábort választotta meg. A négy alelnök egyike a sokoldalú érdeklődésű, gyakran publikáló dr. Elek István, tisztifőorvos lett. A főtitkári tisztséget Kemény László, a két titkárit pedig Kissné Tóth Lenke és Vidor Győző töltötte be. Méltó tagokkal újult meg a választmány is, amelynek soraiban valóban az akkori szolnoki értelmiség legjobbjait találjuk. Közülük – csak példaként – dr. Balogh Bélát, a jeles antropológust, Betkowszky Jenőt, a tiszai fahajózás történetét feldolgozó néprajzkutató tudós tanárokat említem.

A megválasztott új elnök programbeszédében már részletesen ismertetett Verseghy-kultusz ápolásán, a hagyományos nyilvános ülések rendszeres megtartásán kívül szépirodalmi lap indítását is kilátásba helyezte. A lap megindulásáig pedig olyan évkönyv kiadását javasolta, amely a helyi írogatok alkotásaiból állna össze. Sürgette a tagok társas érintkezését, a helyi sajtó képviselőinek bevonásával pedig baráti tanácskozások megszervezését.

Az újjáéledt kör május 28-án már meg is tartotta első ülését, amelyen Másik Andor a régi vidéki újságírásról, Kissné Tóth Lenke párizsi útiélményeiről szólt. Pataky Joachim, Suchy Árpádné saját verseivel tett eleget a működ tagok szék foglalói kötelezettségének. A szerzőket Kiss Gábor elnök mutatta be.

Úgy tűnik, a szolnoki közvélemény többet várt a körtől, mint csak a “steril” irodalmi témák közreadását. Erről tanúskodik a Szolnoki Újság 1938. augusztus 28-i számának vezércikke is, amelyben a következők olvashatók: “Újra szólnunk kell többek között a Verseghy Kör feladatáról. Ki nem mondhatjuk, hogy miiyen nagy szüksége volna Szolnoknak a régi ú.n. liceális előadások feltámasztására, és hogy milyen mélyen szántó hatást válthatnának ki azok a tudományos és művészeti téren meglehetősen tájékozatlan szolnoki közönségben.”

Ez a gondolat – más formában ugyan – de már az 1931. október 17-i választ mányi ülésen is felvetődött. Ekkor dr. Elek István és dr. Balogh Béla felszó lalásukban annak adtak hangot, hogy a már akkor is szóba került irodalmi fo lyóirat gazdasági, társadalmi és tudományos írásokkal is bővüljön. Hogy a fo lyóirat akkor is csak terv maradt, minden bizonnyal része volt annak is, hogy a választmány annak idején elvetette az Elek István – Balogh Béla-féle ésszerű javaslatot.

Még az említett 1938. májusi választmányi ülés a kör díszelnökévé választotta Császár Elemért. Az erről szóló díszoklevelet szeptember 18-án a kör küldöttsége: Kiss Gábor, Kemény László és K. Tóth Lenke személyesen adta át a tudós irodalomtörténésznek.

A kör tagjai révén bekapcsolódott a városi szervezés hazafias ünnepek programjába. A már hivatkozott tartalmi hangsúlyeltolódás már az 1938. augusztus 24-én megrendezett Kölcsey-emlékünnepségen, de még inkább a november 6-án, az országzászlónál szervezett ünnepi gyűlésen érezhet volt. Mindkét alkalommal a legnagyobb tömeghatást nem az elhangzott, hazafias szólamokkal tűzdelt beszédek, hanem Kemény László Himnusz, ill. Szózat interpretálása gya korolta.

Ugyancsak ő volt az egyik vezéregyéniség a december közepén a Városházán rendezett nyilvános ülésen, amikor P. Szabó Polikárp, a ferences rendház főnöke tartotta meg székfoglalóját “A ferences szónoklat szelleme és Temesvári Pclbárt” címmel. Az érdekes, elemző előadást követően ugyanis Kemény László ismertetéssel egybekötötten Vcrscghy-költeményeket adott elő.

Az 1939-es esztendő – az új, agilis vezetésnek köszönhetően – lendületesen indult. Nagy közönség hallgatta végig mindjárt február elején Kiss Gábor Ady halálának 20. évfordulója alkalmából mondott emlékbeszédét. Baradlai Remillong Albert verseit és Bodnár Andorné lírai emlékezését.

Március 4-én Gyomai György székfoglalójaként egyik novelláját olvasta fel, s ugyancsak novellával szerepelt a költ Baradlai Remillong Albert és Pataky Joachim. Taussig Aranka versei és Lengyel Dezs hegedűjátéka színesítette a műsort.

A következő hónap elején – Verseghy születésnapján – Kemény László előadása hangzott el Verseghy Ferencről, amelyet dr. Elek István versei és műfordításai követtek, s most énekszám és zongorajáték zárta a hangulatos ülést.

A rendezvényekben gazdag 1939-es évad a Városi Színházban a Városi Nép művelési Bizottsággal közösen rendezett Petőfi-emlékünnepéllyel fejeződött be november elején. Az ünnepséget Petőfi halálának 90. évfordulója alkalmából rendezték, s azon Gáspár Jenő, a Petőfi Társaság főtitkára beszélt Petőfiről, Kemény László pedig Petőfi-versek ihletett előadásával ragadta magával a közönséget. Ezen az emlékezetes vasárnapi matinén a kedves szavú K. Tóth Lenke Móra Ferenc Petőfi emlékeit olvasta fel. Bajor Józsefné pedig a Lengyel Dezső zenésítette Szeptember végént énekelte.

Az 1940. esztendő, a tragikus körülmények között elhunyt Baradlai tiszteletére rendezett emlékesttel kezdődött, amelyen Pataky Joachim emlékezett a tehetséges ifjú kortárs költőre.

Ez év tavaszáról már csak az április elején a Finnugor Kulturális Bizottság Magyar Osztályával, a Magyar-Finn Társasággal, a MANSZ-szal és a Népművelési Bizottsággal közösen rendezett finn-magyar matiné érdemel említést, amelyen ismét az innen elszármazott tudós, Csekey István tartott előadás.

Ez azonban nem a köri tevékenység lanyhulását, hanem annak bizonyos irány változását jelentette. Az ebben – és majd a következő években egyre szaporább számban került sor más társaságokkal közös előadásokra, matinékra. De ezekről külön fejezetben lesz szó. Itt csupán arra érdemes figyelni, hogy a kör, amely a harmincas évek végéig Szolnokon őrizni látszott függetlenségét – kivéve természetesen a testvér irodalmi társaságokkal való együttműködését -, most egyre több rendezvényét a Népművelési Bizottsággal karöltve szervezte meg. Erre az egyre nehezebbé váló háborús körülmények is késztették, de minden bizonnyal szerepet játszott ebben az a tény is, hogy a Népművelési Bizottság élére egy nagyon agilis, jó szervezőkészség tanfelügyelő került Soós József személyében.

Már eme összefogás jegyében zajlott le 1944. február 2-án a felszabadulás előtti utolsó irodalmi-zenei matiné, amelyen többek között Pongrácz Mária operaénekes, Hajdú Mihály zongoraművész, a szolnoki zeneiskola egykori igazgatója lépett a szolnoki közönség elé.

Kiss Gábor, a kör elnöke is “ráérzett” az együttműködés jelentőségére, s hivatkozva a körnek az 1943. december 10-én a Magyar Tudományos Akadémián lezajlott bemutatkozásának egynémely tanulságára, újságcikkekben fejtette ki elgondolását. Ennek lényege az lett volna, hogy a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör, a Művésztelep alkotóit tömörít Művészeti Egyesület a Népművelési Bizottság helyi szerveinek szervez munkájára építve fellendíthetnék a megye egyes tájegységeinek, településeinek kulturális életét, s egyben öregbíthetnék a megye kulturális jóhírét.

A gondolat testet öltését azonban megakadályozták a történelem tragikusra fordult eseményei.

A kör háború alatti utolsó ténykedése az 1944. március 15-i ünnepély volt.

A németek bevonulása, a zsidó polgárság gettóba hurcolása, az ismétlőd és egyre súlyosabb légitámadások, a frontvárossá válás, majd ezek következményeként a város elnéptelenedése, gyakorlatilag véget vetett a város kulturális életének, így a kör további működésének is.

A testvértársaságok vonzásában

Már szó esett arról, milyen jelentős szerepet vállalt a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör önállósulásában. A húszas évek végétől a kör tevékenységének egyik f vonulatává vált a hasonló célok érdekében munkálkodó irodalmi-művészeti társaságokkal való kapcsolatok ki építése és ápolása. Az ezt elindító folyamatnak fontos állomása volt a Magyar Irodalmi és Művészeti Kongresszus 1928. évi budapesti alakuló ülésén való részvétel. Szolnok kulturális életének, benne a Verseghy Ferenc Irodalmi Körnek a megbecsülését jelentette, hogy a Szolnoknál jelentősebb megyei jogú váro soknál is nagyobb számú küldöttség vehetett részt városunkból a kongresszuson. A Verseghy Ferenc Irodalmi Kört dr. Tóth Tivadar alelnök és Kiss Gábor főtitkár képviselte. A Művésztelep küldötteiként Vígh Endre, a muzsikus levéltárnok és Hasitz Endre karnagy voltak jelen.

A kongresszuson Kiss Gábor két indítványt terjesztett elő. Az egyik a kultúr szövetség hivatalos folyóiratának létesítését sürgette, a másik pedig arról szólt, hogy a kultúrszövetség keretébe tartozó, egy városbeli irodalmi és művészeti képviseletek városuk keretein belül is legyenek egymással szorosabb érintkezésben a kultúrszövetség céljának közelítése érdekében. A kongresszus mindkét indítványt elfogadta.

A kultúrszövetség keretében 12 vidéki város polgármestere Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba, Szeged, Kecskemét, Gyula, Hódmezővásárhely, Eger, Nagykőrös, Orosháza, Szolnok kölcsönös tapasztalatcserében, az irodalmi, zenei, képzőművészeti élet helyi kiválóságainak vendégszerepeltetésében állapodott meg.

Mindez erősítette a kör választmányát abban a törekvésben, hogy keresse a kapcsolatot a különböző irodalmi, művészeti társaságokkal. E törekvés eredményességét már a Verseghy-hamvaknak megadott végtisztességen, illetve a szoboravatáson koszorúzó testvérszervezetek nagy száma is igazolta. A szegedi Dugonics Társaság elnöksége pl., amely a szoboravatáson a Móra emlékünnepre való ké szülődés miatt nem képviseltethette magát, 1934. október 20-án dr. Szalay József elnökből, dr. Tonelly Sándor alelnökből, dr. Sík Sándor egyetemi tanárból, és Szigethy Vilmos főlevéltárnokból álló küldöttséggel tapasztalatcsere-látogatást tett a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör elnökségénél, megtekintette a Verseghy szobrot és a Művésztelepet.

1935. január 20-án ismét a Petőfi Társaság tartotta meg nagygyűlését Szolnokon a Városi Színházban páratlan sikerrel. A matinén, amelyen a közönség soraiban a megye főispánja, alispánja is jelen volt, dr. Tóth Tamás és Pékár Gyula, a két egyesület elnöke vívott kölcsönös üdvözlést tartalmazó szópárbajt, majd Havas István, a Petőfi Társaság főtitkára olvasott fel verseiből. Pékár Gyula és Bodor Aladár novellával, Gáspár Jenő, a Petőfi Társaság titkára versekkel, Császár Elemér pedig “A száz éves Bánk bán” cím előadással szerepelt a műsorban. A vendéglátók iránti gesztusként Kiss Gábor és Varga Sándor Frigyes megzenésített versei is elhangzottak Bajor Józsefbe operaénekes előadásában Kisbocskóiné Ürmössy Lilla zongoraművész kíséretével.

Két hónappal később, 1935. március 14-én a Gyöngyösi István Társaság látogatott Szolnokra. A vármegyeháza nagytermében Rexa Dezső író-nyelvész, irodalomtörténész és műfordító, a Gyöngyösi Társaság alelnöke, aki számos, régebbi író ismeretlen vagy alig ismert művét rendezte sajtó alá – köztük Kazinczy írásait is -, most Kazinczy és Verseghy kapcsolatáról beszélt. Székelyhidy Ferenc operaénekes, szintén a társaság tagja, Verseghy-dalokat énekelt. B. Pethes Margit a Nemzeti Színház művésznője Gyöngyösi “Igaz barátságnak és szíves szere tetnek tükre” cím művéből adott el egy részletet. Szathmáry István, Zsindely Ferenc, Nadányi Zoltán, Kállay Miklós, Gorzó Nándor versekkel szerepelt, a szolnoki Vígh Endre, egyébként a Gyöngyösi Társaságnak is tagja, csellójáté kával, Teleki Sándor Sándor Jen dalainak előadásával. Danóczy György és Hosszú Zoltán humoros elbeszélésekkel szórakoztatta a nagytermet és a karzatot megtölt közönséget.

A következő év, 1936. májusában dr. Szalay József a Dugonics Társaság elnöke Kissné Tóth Lenkét, Móra Ferenc unokahúgát kereste fel Szolnokon, hogy a nála lév Móra-relikviákat a szegediek számára engedje át. Kiss Gáborral pedig kölcsönös vendégszereplésben egyeztek meg.

A vendégszereplésre 1937. február 28-án került sor, amikor mindketten verseikkel szerepeltek a Társaság ülésén. A szolnokiak szegedi vendégszereplését 1937. november 27-én viszonozta a Dugonics Társaság. A rendezvényt dr. Csekey István egyetemi tanár készítette elő, aki Új élet felé címmel előadást is tartott. Dr. Tonelly Sándor alelnök kereskedelmi és iparkamarai főtitkár “Szeged lelke a kultúra tükrében” cím hangulatos, bőven szemléltetett előadásával, Sík Sándor pedig verseivel aratott osztatlan sikert a szolnoki közönség körében, amely meghatva hallgatta végig Vészitsné Móra Panna zárószámként előadott Apám cím emlékezését.

K. Tóth Lenke és Kiss Gábor szegedi vendégszerepléséhez hasonlóan több, szinte személyes jelleg kapcsolat is teremtődött szolnoki szerzők és a különböző társaságok között. így Kiss Gábort 1940. áprilisában a szegedi Tömörkény István Irodalmi Társaság választotta rendes tagjává. Júniusban a Gyöngyösi Tár saságban ugyancsak Kiss Gábor tartott cmlékbeszédet arról a Vígh Endréről, aki számára is megnyitotta a Gyöngyösi Társaság kapuit, s akit a szolnoki szép művészek nagy mesterének ismertek mindkét társaságban. Decemberben ugyanott már a júliusban elhunyt Császár Elemérre emlékezett a mozgékony szolnoki elnök.

1940. decemberében a Magyar Irodalmi Társaságok Országos Szövetsége /MI TOSz/ a Nemzeti Múzeum dísztermében rendezte meg Kölcsey-ünnepségét a költ születésének 150. évfordulója alkalmából. A rendezők felkérésére itt is Kiss Gábor tartotta az emlékbeszédet.

1941. márciusában az 1902-ben alakult debreceni Bokréta kör tagja, Baja Mihály és Gyökössy Endre vendégszerepelt a Verseghy Kör irodalmi ülésén. Mindketten verseikből olvastak föl, míg Maday Pál tanügyi fogalmazó a Bokréta Kör irodalomtörténeti jelentőségéről értekezett külön értékelve a Kör legkima gaslóbb alakját, Oláh Gábort.

A vendéglátók közül Bajor Józsefné a megjelent költők és Kiss Gábor meg zenésített dalaiból adott elő.

Egy évvel később 1942. június elején a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör ma tinéján Gyóni Géza háborús költészetéről dr. Jablonczay Pethes Béla, a Gyóni Társaság főtitkára a költ életéről beszélt, és szólt a költ hamvainak hazahozatalára irányuló szándékról is. Elhangzott még K. Tóth Lenke és Szathmáry István Gyónira emlékez egy-egy verse, Pataky Joachim elbeszélése, s Bajor Józsefné színez énekszámán kívül Rolla Margitnak és Móra Lászlónak, a Gyóni Társaság alelnökének néhány verse. Befejezésül Pásztor Istvánné Gyóni-verseket szavalt.

Februárban a Verseghy Kör és a Népművelési Bizottság közös rendezésében a Katolikus Kultúrházban ismét Vályi Nagy Gézát, a Petőfi Társaság tagját és Murgács Kálmán dalait, s természetesen Kiss Gábor verseit hallhatta a közönség.

Áprilisban a kör néhány tagja: Gyomai György, Kiss Gábor, Pataky Joachim, K. Tóth Lenke a Magyar Rádió vendégei voltak. Az elhangzott verseknek, Gyo mai-novellának az egykorú hírek szerint sikere volt.

1943 tavaszán a Felvidéki Egyesületek Szövetsége, a Népművelési Bizottság és a Verseghy Kör közös rendezésében került sor arra a rendezvényre, amelynek keretében a Felvidék utolsó 20 évéről, valamint a Felvidék településtörténetéről hangzott el előadás, amelyet Eyssen Irén operaénekes, Dulica Klára hegedű és Ambrózy Béla zongoraművész számai követtek. Befejezésül a MÁV Millennium dalkara Kodály-dalokat adott elő.

Májusban a Gárdonyi Társaság irodalmi előadása zajlott le a Városi Színházban. Hontvári Szabó Lajos, a Gárdonyi Társaság főtitkára a társaság irodalmi és nemzeti feladatairól értekezett, míg dr. Némedy Gyula a Tömörkény Irodalmi Kör elnöke “A vers lelke” cím értekezésében diákkori élményei alapján jelenítette meg a régi Szolnokot. Móra László, Feketéné K. Lívia, Horváth Ákos a Gárdonyi Társaság tagjai verseikből olvastak fel, Menczer Mariann pedig Babits és Tóth Árpád verseket adott el mély átérzéssel. A helyiek közül K. Tóth Lenke a korszer problémákról csevegett, Kiss Gábor pedig verseiből mondott el né hányat.

Októberben a nagykőrösi Arany János Társaság választotta tagjai sorába Kiss Gábort, akinek ez volt a tizedik irodalmi társasági tagsága.

A háborús időszak utolsó nagyobb közös rendezvénye a nagyváradi Szigligeti Társaság 1943. december 12-i látogatása volt. A nagyváradiak a szolnoki Mű vésztelep látogatását viszonozták. A társaság tagjait elkísérte Bihar vármegye főispánja és a város polgármestere is. Az előbbi – dr. Hlatky Endre – Nagyvárad történetéről, az utóbbi – dr. Soós István – Nagyvárad utolsó 20 évéről szólt a szolnokiaknak. Kiss Gábor és Némethy Géza, a körök elnökei a két város kapcsolatát üdvözl szavaikban elevenítették fel. Daróczi Kiss Lajos, Juhász Gyula, Dutka Ákos, Bélteky László és Nadányi Zoltán verseket mulatott be kísérő szöveggel. Tabéry Géza és Csurka Péter elbeszéléssel, Papp Lajos verseivel szerepelt. A helyiek részéről Bajor Józsefné Ady és Hlatky megzenésített verseiből énekelt néhányat.

Két nappal előbb a Magyar Kulturális Egyesületek Szövetsége és a fővárosi Népművelési Bizottság szervezésében a vidék irodalmi bemutatkozó előadásaiba illeszkedve került sor az Akadémián a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör bemutatkozására is. Szabó Ferenc polgármester ismertette Szolnok kulturális életének alakulását, majd K. Tóth Lenke csevegését követően Kemény László szavalta el Baradlai, K. Tóth Lenke, Kiss Gábor egy-egy versét. Ignácz Rózsa, a szolnoki Művésztelep törzstagjait jellemezte riportszerű ismertetésében. Gyomai György elbeszéléssel, Kiss Gábor versével mutatkozott be. A műsort dr. Molnár Imre zeneakadémiai tanár kunsági népdalai zárták. Szombaty Viktor, a MKESz főtit kára zárszavában a hallottak alapján magasra értékelte Szolnok kulturális éle tét.

Újjászületés és agónia

Egy évvel azután, hogy a szovjet csapatok 1944. november 4-én kiűzték a városból a németeket, a város egyetlen akkori újságja, a Tiszavidék már sürgette a kör munkájának újraindítását annál is inkább, mert a Nemzeti Bizottság véleményezése alapján a főhatóság engedélyezte a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör működését.

A tagrevízió és az új tagokkal való felfrissítés természetesen elkerülhetetlenné vált. A kör régi demokratikus gondolkodású tagjainak a feladatává vált az újjá alakuló közgyűlés előkészítése, hogy a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör múltjához méltóan kivehesse részét a város kulturális életének újjépítéséből. A feltételek adottak is voltak. Kiss Gábor, a kör elnöke volt az egyetlen vezet városi tiszt viselő, aki a helyén maradt, s aki az új, munkásból lett kommunista polgármester mellett a jogfolytonosságot képviselte, s aki a közigazgatás csínját-bínját ismerte. Itt volt Vidor Győző, a kör egyik titkára, aki a város felszabadulását követően szinte azonnal kezébe vette a közoktatás és a népművelés újjászerveződésének ügyét, és akinek oroszlánrésze volt abban, hogy az oktatás ebben a városban alig egy hónappal a felszabadulást követően, 1944. december 6-án megindulhatott.

Röviddel a front elvonulása után átvette a felsőkereskedelmi iskola igazgatását Kemény László, a kör főtitkára, s újra bekapcsolódott a város kulturális életébe Kissné Tóth Lenke, a másik titkár is. De visszatértek a választmány tagjai közül is azok, akiket megkímélt a fasizmus és a háború pusztítása.

Közel másfél esztendő telt el azonban, amíg Földi István, a művelődés ügye iránt megkülönböztetett figyelmet tanúsító, földmunkásból lett új főispán kez deményezésére összeült egy “szellemi munkások”-ból álló értekezlet azzal a céllal, hogy a Szolnok kulturális életében régebben irányító szerepet vivő Verseghy Ferenc Irodalmi Kör haladéktalanul alakuljon újjá, és kezdje meg műkődését.

1947. március 20-án, Vidor Győző a kibővített ideiglenes választmányt tájékoztatta az újjáalakulás lehetőségéről. A jelenlévő választmányi tagok úgy döntöttek, hogy a kör volt tagjai közül tíznek a tagságát megszüntetik, ül. felfüggesztik, ugyanakkor megerősítve a régi tagok többségének tagságát, újakat is felvesznek a kör rendes tagjainak a sorába.

A tisztújító közgyűlésre 1947. március 27-én került sor. Vidor Győz ismertette a megalakulás szükségességét, s a megvalósítandó feladatokat, amelyeket az irodalmi előadások megkezdésében, a hasonló irodalmi társaságokkal való kapcsolatok újra felvételében, valamint az él magyar irodalom kiválóságainak Szolnokon való szerepeltetésében jelölt meg. A Kemény László, Szalay Jánosné, Vajai József, Tóth István, Vidor Győz összetétel jelöl bizottság javaslatára a kör elnökévé Zsemlye Ferenc polgármestert, ügyvezető elnökévé Bartos Imrét, a fiúgimnázium új igazgatóját választották meg. A főtitkári tisztséget Kissné Tóth Lenke, a jegyzőét Kisfaludy Sándor kapta. Nem került sem a tisztikarba, sem a választmányba a rendes tagságában egyébként megerősített Kiss Gábor. Csak feltételezhető, hogy ebben versei egy részének erősen irredenta mondandója csakúgy szerepet játszott, mint gyakori felszólalásainak hasonló kicsengése.

Az újjáalakult kör első nagy erőpróbája a szolnoki “Demokratikus Kultúrnapok” 1947. május 15-18. közötti megrendezése, illetve az abban való tevékeny közreműködés volt. A rendezvényeken Bóka László kultuszállamtitkár is részt vett. A kultúrnapok sokrétű műsorából a téma szempontjából a Városi Színházban megrendezett helyi írók és művészek estje tűnt a legjelentősebbnek, amely gyakorlatilag a kör írogató tagjainak és a zeneiskola művésztanárainak bemutatkozása volt. E bemutatkozás, főleg annak zenei része, nem nyerte meg a közönség tetszését. Lengyel Dezső ennek így adott hangot a Tiszavidék hasábjain: “E szerelem nélkül létrejött nászból /ti. a kör és a zeneiskola kényszerházasságából/ nem születhetett olyan utód. melynek vonásai híven tükrözték volna a város szellemi és művészi arculatát.”

Annál inkább tükrözte ezt a Magyar Irodalmi Társaságok Időszaki Értesítőjeként megjelenő Vándortűz negyedik, szolnoki száma, amely a májusi kultúrnapok alkalmából a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör gondozásában 1947. június havában jelent meg. A kiadvány címlapját Patay Mihály fametszete, a belső borítókat pedig két fiatal szolnoki festő: Botos Sándor és Baranyó Sándor képei díszítették. A lap hasábjain műveikben még egyszer találkoztak a kör ismert irodalmár tagjai: K. Tóth Lenke, Kiss Gábor, Gyomai György, Vajay József, Pataky Joachim, Csontos Sándor, Elek István meg a Mauthausenben mártírhalált halt Orosi József és a szelíd lelkű, gyűlölet ölte Tabán Gyula.

A Vándortűz oldalait a kortárs magyar képzőművészet, köztük a szolnoki Művésztelep legjobbjainak alkotásaiból összeállított reprodukciók tették színesebbé. Basilides Bama, Benedek Jenő, Bernáth Aurél, Borbereki Kovács Zoltán, Chiovini Ferenc, Edvi Illés Aladár, Fényes Adolf, Gáborjára Szabó Kálmán. H. Mattioni Eszter, Pólya Tibor, Udvari Dezső, Vidovszky Béla, Zádor István műveiben gyönyörködhetett az időszaki kiadványt forgató olvasó. Sajnos a biztató kezdetnek nem lehetett folytatása. Szinte jelképnek is felfogható, hogy a kör utolsó nyilvános ténykedése a Verseghy sírjánál november l-jén tartott hagyományos emlékünnepély volt, amikor a helyi népi kollégisták kórusának előadásában először hangzott el a Verseghy által magyarított szöveggel a Marsailles.

A személyi kultusz évei nem kedveztek sem a Verseghy-kultusz ápolásának, sem a kör által kitűzött célok gyakorlati megvalósításának. A Verseghy Ferenc Irodalmi Kör – mint minden egyesület – elhalt, a gimnázium nevet váltott, nagy hagyományú önképzőköréből irodalmi szakkör lett. A város kulturális életében végbement átrendeződés eredményeként a körben dolgozó értelmiség egy része kívül rekedt a város kulturális életének keretén, más része – nem tudván váltani elhallgatott.

Az egykori tagok közül azonban többen – ha más keretek között is – zászlóvivői lettek a város művelődésügyének. Különösen a népművelésben, majd 1953 szeptemberétől, a TTIT megalakulásától kezdődően annak irodalmi, illetve művészeti szakosztályaiban találták meg önmegvalósításuk útját, közérdek működésük pályaterét.

Forrás: Szurmay Ernő: Húsz esztendő az irodalmi műveltség szolgálatában : A szolnoki Verseghy Ferenc Irodalmi Kör története, 1-2. = Jászkunság (1989.07. ): 18-26. , (1990.08.): 85-95.

Szurmay Ernő nyugalmazott könyvtárigazgató 1993-ban újjáélesztette a kört. A rendszerváltás után létrehozott civil szervezet, a Verseghy Kör nem csak a Verseghy-kultusz ápolásában, hanem az egykori szolnoki irodalmárok emlékének megőrzésében is fontos szerepet tölt be.

A Verseghy Könyvtárral és a Magyar Irodalomtörténeti Társasággal közös gondozásban jelent meg – Szurmay Ernő válogatásában – Kiss Gábor, az irodalmi kör egykori elnökének verses kötete 2005-ben.

 

 

 

Születésének 100. évfordulója alkalmából jelent meg Kissné Tóth Lenke szolnoki pedagógus, az irodalmi kör elnökségének tagjának antológiája a Verseghy Kiskönyvtár sorozatban 2009-ben. A könyvet Szurmay Ernő rendezte sajtó alá. A verses kötetet a Verseghy Ferenc Könyvtár adta ki.